ezt akkor is, ha nem

fél-beteg

itt ülök két telefújt zsepi között, szájon keresztül lélegezve és fél-betegen.
és megint rájöttem, hogy miért szeretek írni.

shanon, ha ezt valaha is olvasod, köszönöm.
(még mindig.)
(nagyon.)
(hú.)

"gyereknek bátor" (flórának gyáva)

úgy szeretnék önző lenni és boldog.
bátor lenni és boldog.
veled lenni és boldog megint.

(szeretném megkérdezni, hogy igaz-e. meg a többit, a lentieket. megint.
még mindig gyáva vagyok.)

ma is szerettem volna leírni, hogy szeretlek.

KURVÁRA ELEGEM VAN A BIZONYTALANSÁGBÓL.

mindig mindegy

már megint ott vagy,  a kis képed pontosan a bal felső sarokban.
már megint nem írok neked.
(ja, én meg a bátorságom)

megkérdeztem volna, tényleg meg, hogy miért vagy zavarban. hogy szereted-e még. hogy tetszek-e neked. hogy meddig játszunk, vagy hogy játszunk-e egyáltalán, hogy csak beleképzelek-e, vagy tényleg ott van, hogy csak engem zavar-e, hogy ő meg mögöttünk ül (mert engem baromira), csak M. miatt nem küldöm el, ő jófej. meg persze miattad közvetve, mert te szereted M-et (ezt se értettem sosem, amúgy, de hát nem kell mindent értenem [ugye?]), hát ez van.

megkérdeztem volna, hogy te meg én.
megkérdeztem volna.

rodney, te csodás

igazából úgy szeretnék valami szellemeset mondani ide, ha már vannak ezek a szépek, hogy rodney smith meg a gondolatai. és szépek, a képek (a gondolatok) mármint, egy kicsit fricska, egy kicsit újragondolás, egy kicsit beszél mind, egy kicsit megint mások a szemszögek.

egy kicsit szeretném felvenni rodney szemüvegét, mint a síelő itt alattunk, hadd csússzak már végig a vonalakon nagykabátba' és kétméteres sálba', még a kalapot is felvenném.

"kövess járt utakat másképpen", hirdeti a fenti kép, "igazodj az igazodhatatlanokhoz", mondja a sétabotos odalent, a fehérruhás meg csak néz, "ezek a hülyék tényleg megpróbálják megfejteni".

aztán vagyunk még, "összenyomtak", meg hogy "elvárások, uniformisok", mintha csak most ülnének a fa alatt. persze nem talpig kalapban, csak farmerban éppen, azt se hastól, csak csípőtől hordva (jó esetben). "szerinted meddig maradunk így?", kérdi az egyik dobozos halkan, "szerintem a következő divatig", dünnyögi a másik, köröket futunk fölöslegesen. (most is közhelyeket dobálok, amúgy.)

végül pedig ott állunk a szinteken, "szia", integetik felül, a másik meg csak néz, "milyen a levegő odafent?", "jó, köszi, kár, hogy lent maradtál", emberek csak mind.

hát ilyen ez a rodney, a csodás, tele van kételyekkel és elvárásokkal, és helyette is szeretnék belőlük kitörni.

ködök

lenyeltem magam megint

(meg őket is, amúgy)
"ha minden csillag ég, az a legsötétebb este,
 rá van írva falra, hogy elfáradt a teste,
elfáradt a karja, zsebkendőt a földre
dobja és elalszik: az a legsötétebb este"


átfolytam valakibe (mindig átfolyok valakibe, most belé éppen).

igen, ma is edzés volt

"koldultam a szívem"

hörögnek bennem

gondolatok

falra fröccsennek

indulatok

kacsáznak el a

pillanatok

elhúznak néha

nagy vonatok

figyelj, most éppen

hit-kutatok

nem találok

semmi szépet

pillangót vagy

pár fényképet
és hörögnek bennem

gondolatok

és falra fröccsennek

pillanatok

és kacsáznak el az

indulatok ~

kihúzlak az életemből.

~*~

Kittinek (nem téged húzlak ki az életemből, amúgy), akitől nem csak hogy a szívem koldultam, de még a címet is.

szürke

szép jó napot, totális érdektelenség, bár nemrég találkoztunk, hogy van mostanság? én pont úgy vagyok, mint a legutóbb, talán még úgyabbul, köszönöm kérdését, és ön? ó, hogy olyan szürkének érzi magát? milyen sajnálatos.

esti kornél

hiába jön, hiába fél,

bárhogy nézi, egyedül él,

magát nézi a toronyból,

hogy el fog tűnni, de nem izgul

(vannak zenék, amik eltömítik a füledet és a fájdalom behasít a tüdődig utána)

mindegy

"kavartunk a bulin", mondta éppen ági, "azt mondta, tartsuk titokban, aztán azóta felém se néz", láttam a nem-értemet a szemében, nem is rá néztem pedig.
szóval ő beszélt nekem ilyeneket, én meg az angoltanárra néztem (csak ne ágira), rómát magyarázta éppen, még érdekes is lett volna, ha nem csúszott volna le a szívem. csak kétcenti volt igazából, de tökelég volt ahhoz, hogy összekatyvaszolja az egész rendszert.

aztán ma meg kiosztották a matekot, nekem négyes lett neked meg ötös, mosolyogtál (a szemed meg a szád is), és fél karral átöleltél, úgy értem, nem csak megfogtad a szék másik oldalát, mint általában, hanem tényleg. kárörvendtél ("látod, ÖTÖS"), én meg rádnyújtottam a nyelvem, és arra gondoltam, baszd meg, ági, minekülsz mögöttünk.

a legszomorúbb az egészben, hogy abban a pillanatban tényleg megbocsátottalak magamnak. és totálhülyének érzem magam.