először azt érzed, hogy nem akarsz érezni. levágod magad az ágyba, a falat bámulod, fogaid között csikorognak a másodpercek. aztán a fülhallgatód beledúdol a füledbe valami mást, valami lágyat, haragos-szeretőt, és a dühödön és szomorúságodon lassan elfekszik a nyugalom. csak bebújsz a pehelypaplan göröngyei közé, a kezed alá simulnak a lapok, tenyeredhez törleszkedik minden betű. és éjjellé fakul odakint az idő, a vak félhomályban betűzni próbálod a szavakat.
és akkor rájössz, hogy érezni talán mégis jó.
pár napja még azt gondoltam, hogy "i will always love you", milyen nyálas szöveg már.
nnna. képek.
mert tavasz van (volt), meg blabla. tudtátok, hogy beköltözött a kertünkbe két madárcsalád?
persze a macskát nem zavarják, meg a macska se őket, ez tény, úgyhogy a feltételek adottak...
szóval. tini jelen, Nikon jelen, kert jelen, meg is vagyunk.
apropó, nagyban nézzétek, kicsiben életlen.
egyet a mama kedvéért: gyuri, a galamb, mert anyának volt egy.