mikulásvörös létezés

megint rohadt sok kép lett. pedig visszafogtam magam, igazán.

vissza a mosolyráncokat

először azt érzed, hogy nem akarsz érezni. levágod magad az ágyba, a falat bámulod, fogaid között csikorognak a másodpercek. aztán a fülhallgatód beledúdol a füledbe valami mást, valami lágyat, haragos-szeretőt, és a dühödön és szomorúságodon lassan elfekszik a nyugalom. csak bebújsz a pehelypaplan göröngyei közé, a kezed alá simulnak a lapok, tenyeredhez törleszkedik minden betű. és éjjellé fakul odakint az idő, a vak félhomályban betűzni próbálod a szavakat.

és akkor rájössz, hogy érezni talán mégis jó.

pár napja még azt gondoltam, hogy "i will always love you", milyen nyálas szöveg már.

ma csak szeretem.

madárdalok