először azt érzed, hogy nem akarsz érezni. levágod magad az ágyba, a falat bámulod, fogaid között csikorognak a másodpercek. aztán a fülhallgatód beledúdol a füledbe valami mást, valami lágyat, haragos-szeretőt, és a dühödön és szomorúságodon lassan elfekszik a nyugalom. csak bebújsz a pehelypaplan göröngyei közé, a kezed alá simulnak a lapok, tenyeredhez törleszkedik minden betű. és éjjellé fakul odakint az idő, a vak félhomályban betűzni próbálod a szavakat.
és akkor rájössz, hogy érezni talán mégis jó.
pár napja még azt gondoltam, hogy "i will always love you", milyen nyálas szöveg már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
nem vicsorgok, harapok, vakkantok érte